Iszonyú meleg volt. Az örömlány fásultan törölte le gyöngyöző homlokáról az izzadtságot. Közel s távol egy lélek sem látszott. A lepusztult külvárosi foghíjtelken csak a tücskök zümmögése töltötte be a levegőt, a töredezett beton réseiben tikkadt gaz kókadozott a hőségben. Körülnézett, és vágyódva gondolta a bokrok hűvösére, ahova a kuncsaftokat szokta vinni. De most nem volt kuncsaft a láthatáron. Megfordult, és kezével a szemét ernyőzve fürkészte a háztömb másik végét, hátha ott megjelenik valaki, de a hőségben egy lélek sem járt az utcákon. Visszafordult, és halk sikkantással összerezzent, amikor meglátta a férfit.
Az öregember két lépésre állt tőle. Fekete köpenye elrejtette alakját, fejére fekete kámzsa borult. Szemmel láthatólag nem zavarta a meleg, nem izzadt, és mintha valami hűvösség áradt volna belőle. A lánynak torkára forrt a szó, nem tudta mit kezdjen a tekintélyes külsejű öreggel. Próbálja leszólítani? Könnyedséget tettetve végül megszólította:
- Jó napot – nem merte tegezni. - Nem akarna felfrissülni egy kicsit?
Az öreg ráemelte vizenyős tekintetét:
- Nem, köszönöm – felelte.
- Mi járatban erre?
- El kell intéznem valamit a környéken.
A lány oldalát fúrta a kíváncsiság:
- Mivel foglalkozik? Színesfém kereskedő? Most éppen ebédszünetet tartanak a szomszéd utcában.
- Embereket kísérek hosszabb utakra, csak most kicsit korán érkeztem – mondta az öreg. Elővett a köpenye oldalzsebéből egy homokórát, és megmutatta a lánynak. A felső részben még volt egy kis homok, de sebesen pergett.
A lány meglepődve nézte a homokórát. Ormótlannak és nehézkesnek tűnt.
- Én nem hordok karórát. A mobilom úgyis tudja az időt, látja? – és mutatta helyes kis mobilját, amin a stricijét szokta hívni. – Az Önén nincsen?
- Nem használok ilyen szerkezeteket – szabódott az öreg. – Pedig már többen mondták, hogy haladnom kellene a korral, de nem tudom megszokni. Túl kicsik a billentyűk, és a PIN-kódot is mindig elfelejtem. Az akkumulátorról nem is beszélve. Mindig lemerül. Ezzel nincs ilyen gond.
Látható büszkeséggel cirógatta pillantásával a homokórát.
- De ez csak akkor működik, ha függőlegesen tartja – akadékoskodott a lány.
- Dehogyis, ki van ez találva, nézze csak!
Az öreg 90 fokkal elfordította a homokórát, és a homok továbbra is folyamatosan pergett, csak most a földdel párhuzamosan.
- Ez nagyon szupi! – kiáltotta a lány, és kikapta az öreg kezéből az értékes tárgyat.
- Azonnal adja vissza! – fortyant fel az öreg, és megpróbálta visszaszerezni a homokórát, de a lány gyorsabb volt nála.
- Csak ki akarom próbálni, hogy fejjel lefelé is működik-e – kacagott a lány, és fejre állította a homokórát. A homok tovább pergett, immár felfelé, de a lány már az óra talpát nézte, ahova egy frissen nyomtatott címke volt felragasztva.
- Hogy kerül erre az én nevem? – kérdezte döbbenten. – Ki maga?
- Nem kell nagy feneket keríteni a dolognak - mosolygott zavartan az öreg. – Adja csak vissza szépen.
A lány magához szorította a homokórát.
- Nem adom. Feleljen!
- Hát jó, maga akarta. Az óra a halála időpontját jelzi.
- A halálomét? – hőkölt hátra a lány. – Hiszen kutya bajom.
- Ez nem az én dolgom, én csak a végrehajtó vagyok – mondta türelmetlenül az öregember. – Egyszer úgyis meg kell halni.
- Na de hogyan halok meg? Maga fog megölni?
- Dehogyis – az öreg már bosszús volt. – Én azért jövök, hogy elkísérjem az úton. Segítem a világok között váltásban.
- Nem is tudja, hogyan halok meg?
- Nem, és nem is igazán érdekel. Ez nem az én asztalom. Persze utána érdeklődhetnék, de nem érdemes belekavarni a hatáskörökbe. Abból mindig csak baj van. Adja vissza az órát.
A lány maga elé tartva újra megnézte a homokórát. Az utolsó homokszemek peregtek le éppen, majd kiürült a felső tartály. Végignézett magán. Semmi változást nem érzett.
- Élek – jelentette ki határozottan.
- Az nem lehet – mondta dühösen az öreg, kiszedte a kezei közül az órát, és hitetlenkedve nézegette. Egy pillanatra megfordította, de a homok már nem moccant.
- Élek – mondta újra a lány. – Élek, élek, élek, élek.
- Hagyja abba! – hörgött az öregember. – Ilyen még soha nem történt velem.
Kotorászni kezdett a zsebeiben, előkapart egy zsíros, foltos papír fecnit, és hunyorogva összehasonlította a rajta levő írást az óra talpával. Kis idő múlva remegni kezdett a szája széle, és nem is tudta türtőztetni magát:
- Azok a hülyék. Idióták. Barmok. Félnótások. Agyalágyultak. Félcédulások. Alkalmatlan technokraták. GPS, ugye? Meg Internet? Gyorsabban megtalálod majd a helyet, mert nem kell előtte elvégezni a szertartást. Hát most megkapjátok. Ezen már nem lehet tesztidőszak címén átsiklani. Ennek következménye lesz. – A lányra nézett. – Ne féljen, magára is sor kerül majd. Egyszer. Hacsak azt is el nem szúrják. – Azzal kanyarított egyet a köpenyével, és egyszerűen eltűnt.
A lány csak állt ott, és nem félt, pedig úgy érezte, illendő lenne kicsit félnie, hiszen éppen most tűnt el valaki a szeme elől egy szempillantás alatt. De csak az életörömöt érezte vibrálni a testében. Jó volt élni. Ekkor egy remegő hangot hallott:
- Helló, rámérnél egy kicsit?
Megfordult, és egy szemüveges, kákabélű sihedert látott, aki zavartan ácsorgott a telek túlsó végén. Elmosolyodott a fiú félszegségén. Megnyerted a főnyereményt, gondolta magában, olyan szexet kapsz most a pénzedért, amilyenben még sohasem volt részed. És ha tudnád, minek köszönheted.
Elbűvölő mosoly jelent meg az arcán, elindult a kuncsaft felé, és megborzongott a gyönyörűségtől, ahogyan a gazos foghíjtelek parlagfüvei végigcirógatták a meztelen lába szárát.
