Céltalanul csellengtem a lábosok és serpenyők között. Az éjszakai szakács ügyet sem vetett rám, és én sem erőltettem a beszélgetést. A húsmassza még mindig kavargott a főzőüstben, és egy csövön át folyamatosan csöpögött bele az utánpótlás. Mivel jobb dolgom úgysem volt, ezért elkezdtem követni a csövet, hogy megtaláljam a forrását. A cső a hátsó traktus felé vezetett. Kikerültem a hagymakarikás dobozokat, és a dobozhalmok mögött a használt óvszerek aknamezején átevickélve egy vasajtóhoz jutottam. A cső az ajtó felett tűnt el a falban. Az ajtó kulcsra volt zárva, de tudtam, hogy a kulcs a mellette levő szemetes alján van. Undorodva tapogattam végig a tartály alját, és nejlonba csomagolva meg is találtam a kulcsot. Kinyitottam az ajtót, és beléptem.
Még sohasem jártam itt. A szemem nehezen szokta meg a félhomályt. Tapogatóztam villanykapcsoló után, és a kezem egy nagy karba ütközött a falon. Meghúztam. Fény árasztotta el a helyiséget. Vagyis inkább barlangot kellene mondanom. A nyirkos sziklafalakról csurgott a nedvesség, párás volt a levegő. Értetlenül néztem körül. Nem volt már pénz befejezni ezt a részt? Miért néz úgy ki, mint egy sziklatemplom? A cső derékszögben megtört, és felfelé folytatódott. Mellette a sziklafalhoz erősítve egy fémlétra futott fel. Elindultam a létrán felfelé.
Mászás közben felimerült bennem az a régi emlék, amikor az Empire State Buildingre másztam fel a külső fali létráján. Most ugyan nem voltak üvöltő FBI-ügynökök a nyomomban, de az érzések hasonlóan kavarogtak bennem, mint akkor. Most a sziklabarlang zavart meg, akkor pedig az amerikaiak értetlensége, akik nem akarták tudomásul venni felfedezésemet a világ pénzügyi központjait fenyegető támadásról. Egy pillanatra összeszorítottam a szemeimet, ahogy a talpamat átfúró pisztolygolyó okozta fájdalom eszembe jutott, de aztán erőt vettem magamon. Régen történt. Ez az ügy már lezárult, és meg is kaptam érte a kárpótlást az amerikaiaktól. Kevés külföldi van, akinek a képe minden kormányhivatalban ott függ a falon az elnöké mellett, és akkor még a pénzjutalmat nem is említettem.
Kapaszkodtam tovább felfelé, és már éppen kezdtem volna unatkozni, amikor véget ért a létra. Egy sziklaplatóra jutottam, ahol óriási medence volt a földbe süllyesztve. A cső innen táplálkozott, ugyanis a medence színültig volt húsmasszával. Émelyegtem a szagtól, és körülnéztem, honnan kerül ide a hús. Egy csúszdát láttam, ami egy óriási darálóban végződött, a daráló mellett pedig két ember támasztotta a falat. Cigarettáztak, és engem néztek, szótlanul. Egy percig néztük egymást némán, aztán lassan elindultam a daráló másik oldala felé, hogy megnézzem, honnan jön a darálnivaló. Az emberek nyugodtan cigarettáztak tovább, és figyelték, mit teszek.
A daráló másik oldalán egy hatalmas, kétembernyi magasságú tartály állt, oldalához egy létra volt támasztva. Óvatosan elindultam felfelé a létrán. Gondoltam, hogy ha már idáig eljöttem, akkor csak megnézem magamnak az alapanyagot. A tartály tetején egy nagy nyílás tátongott, amibe a létra tetejéről nem láttam be, hiába nyújtogattam a nyakamat. Ekkor éreztem, hogy a létra megbillen alattam, és én fejjel előre beestem a tartályba. Egy pillanatra megszédültem az eséstől, várnom kellett kicsit, amíg kitisztult a fejem, majd körülnéztem. A tartály üres volt, a belső oldalát nyúlós, zsíros réteg borította. Kiáltani akartam az embereknek odakint, hogy segítsenek, de ekkor hallottam, hogy „Na, munkára!” felkiáltással nekiveselkednek a daráló hajtókarjainak.
A tartály elején megmozdultak a daráló lapátjai, a hátuljából pedig megindult egy prés, ami kitöltötte a tartály belsejét, és az alapanyagot a lapátok felé nyomta. Sóhajtva feszítettem neki hátamat a prés lapjának, lábaimat pedig magam elé a tartály kiszögelléseinek. A múltkori eset után a Múzeum büféjében okosabb is lehettem volna, de a kíváncsiságomnak soha nem tudtam parancsolni. Lábizmaim megfeszültek, ahogy nekitámaszkodtam a tartály szemközti falának. Szerencsére a daráló lapátjai mellett volt még egy kis szabad hely a falon. Reméltem, hogy Kati hamar a keresésemre indul. Ahogy hallgattam a darálót működtető emberek zihálását odakinn, magamban elkezdtem fogalmazni a blogbejegyzést, amit erről az esetről fogok írni. Lássuk csak, milyen címet is lehetne adni neki…
